nije evidentirano

Rendszertani és gyakorlati ekvivalenciaviszonyok a magyar és a horvát nyelv melléknévi igenévi csoportjaiban

A tanulmány bevezetőjében a szerzők a magyar és a horvát nyelv melléknévi és határozói igeneveinek struktúrájából és belső rendszertani összefüggéseiből kiindulva rámutatnak a két nyelv igenévi rendszerinek formális ill. funkcionális átfedéseire és különbségeire. A munka további részében a szerzők egy kortárs magyar regény horvátra fordítása során nyert korpuszadatokra támaszkodva körvonalazzák a jelzői szerepben álló folyamatos melléknévi igenév (vagy azt tartalmazó szerkezetek) legtipikusabb visszaadási lehetőségeit a horvátban. Az eredmények fényében elmondható, hogy a kérdéses magyar igenévfajta a legritkább esetben fordítható a vele leginkább párhuzamba hozható horvát egyidejű cselekvő participiummal, s ez a tendencia független a magyar szerkezetben esetlegesen megjelenő és az igenévnek alárendelt bővítményektől. A magyar folyamatos melléknévi igenevek legtipikusabb visszaadási módja a horvátban a jelzős mellékmondat, amely jellegzetes szórendi átrendeződéssel jár, ugyanakkor jelentős számban tükrüztethetők a horvátban igéből képzett melléknevekkel, hátravetett határozós szerkezetekkel, elenyésző számban pedig egyéb tipusú participiumokkal is.

participi ; glagolski pridjevi ; mađarski jezik ; hrvatski jezik ; jezično kontrastiranje

.