nije evidentirano

A 17. és 18. századi európai zene a horvát nyelvű általános nyelvű zenetörténetekben

Amióta a zágrábi Zeneakadémián 1948-ban megalapították a Zenetörténeti Tanszéket, az akkori Jugoszláviában megnőtt Josip Andreis horvát zenetörténész munkásságának jelentősége. 1942-ben jelent meg először az egykötetes Zenetörténete, amely az utolsó, 1970-es évekbeli kiadásig négy kötetre bővült és meghatározó szerepet játszott a zenetörténeti oktatásban Horvátország és a többi jugoszláv köztársaság területén is. Az első átfogó horvát nyelvű zenetörténet szerzője nem Andreis volt, megelőzték Vjenceslav Novak kéziratban maradt, a 19. század utolsó évtizedében készített tankönyve és Stjepan Hadrović (1911) rövid kompilációs írása. Az Andreis tevékenységét követő publikációk (Hubert Pettan 1943-1945-ben és 1972- ben, Nenad Turkalj 1957-ben és 1980-ban, Stanislav Tuksar 2000-ben) megmaradtak a tankönyv, illetve a szerényebb terjedelmű, általános olvasói közönségnek szánt áttekintések szintjén. A horvát zenetörténészeket Franjo Ksaver Kuhač ideje óta elsősorban a horvát zene identitása és fejlődése érdekelte. Ennek megfelelően Andreis Zenetörténetének későbbi kiadásaiban a negyedik kötetben szereplő A horvát zene története állt a kutatás középpontjában, annak ellenére, hogy az első három kötet enciklopedikus, szélesebb forrásbázison alapuló általános zenetörténete módszertani szempontból egyaránt érdekes. A felsorolt szerzők számára az általános és a horvát zenetörténet összefüggéseit főképp a 19. és 20. század zenetörténete mutatta meg. E beszámoló ezzel ellentétben a 17. és a 18. század általános zenetörténetét helyezi a figyelem középpontjába, azzal a céllal, hogy kimutassa, hogyan közelítette meg ezt a területet Andreis és a többi horvát zenetörténész módszertanilag és tartalmilag, továbbá hogy meg lehet-e náluk figyelni bizonyos közép-európai zenetörténeti tendenciákat.

nisu navedene

nije evidentirano